2020. augusztus 05. szerda | Belépés

Új Jövedéki törvény - Vámműhely rendezvény összefoglalója

WP 20160511 00112016. május 11-én megrendezésre került az idei első, jövedéki témakörrel foglalkozó Vámműhely. Az előadások témáit igyekeztünk úgy megválasztani, hogy a hallgatóság aktuális, a napi munkát vagy éppen a jövőre való felkészülést segítő információkat kapjon.

A rendezvény előadói:

  • Dr. Minya Mihály dandártábornok, NAV KI Jövedéki Főosztály főosztályvezetője 
  • Boros Sándor őrnagy, NAV KI Jövedéki Főosztály osztályvezetője  

Az előadás első részében dandártábornok úr bemutatta a NAV 2016. január 1-el megváltozott új szervezeti struktúráját, majd bemutatta a jövedéki szakterület vonatkozásában a feladatok új szervezeti struktúra szerinti átrendeződését.

Az előadás második részében bemutatásra került a Parlament elé beterjesztett T/10539. számú törvényjavaslat az új jövedéki adótörvényről. Az előadás kitért az új törvénytervezet szabályozási rendszerére, az energiaadó szabályozás jövedéki adótörvénybe való integrálására, valamint a jelenlegi szabályozáshoz képest jelentősen változó szabályozási területekre.

A vonatkozó közösségi irányelvi rendelkezések megteremtik azt az alapot, aminek a keretein belül kell maradnia a szabályozásnak, így alapjaiban megváltozó szabályozásról nem beszélhetünk. Vannak a szabályozásnak azonban olyan részterületei, amelyekben az előző évek tapasztalatai alapján, a szabályozás egyszerűsítése vagy épp a gazdálkodói terhek csökkentése érdekében jelentősebb változások várhatók. Ennek kapcsán a főosztályvezető úr külön kitért

  • a jövedéki biztosíték rendszer átalakítására,
  • az elektronikus engedélyezés és adatszolgáltatás bevezetésére,
  • az adóraktári rendszert érintő átalakításokra, modernizációra,
  • a jövedéki szabályozás ellenőrzési rendszerének újragondolására, valamint
  • a szankciórendszer megújulására, letisztulására.

A főosztályvezető úr előadását követően lehetőség nyílt kérdések megfogalmazására. A főként kenőolaj, jövedéki biztosíték, BP gáz szektort, valamint a gyógyszeripari hulladékok témakörét érintő kérdésekre Boros Sándor osztályvezető úr adott, a törvénytervezet jelenlegi állásához igazodó válaszokat.

A rendezvény sikerét mutatja, hogy a terembe plusz székeket kellett hozni, hogy minden résztvevő le tudjon ülni.

Mindenkinek köszönjük a részvételt.

Az előadás bemutatóját a résztvevők és Szövetségünk tagjai a portálra való belépést követően a Képzések/Letöltések menüpont alatt elhelyezett azonos cikkben találják meg letölthető formátumban.

 

Megjelent: 1385 alkalommal Utoljára frissítve: csütörtök, 12 május 2016 15:11
Értékelés:
(0 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned